Amy Ewing : The Jewel - A fehér rózsa #2

13:40

Még a télen érkezett hozzám a Maxim Kiadó jóvoltából az Ékkő folytatása, de csak most sikerült eljutnom odáig, hogy el is olvashassam. Az első rész megdöbbentő világa és fordulatai nagy elvárást állítottak a folytatás elé, bár szerettem a második részt is, annyira nem nyűgözött le, mint az első.


Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalak száma: 304
Kiadás éve: 2016

www.olvas.hu

Violet Lasting rabságban és elnyomásban él a Tó Hercegnőjének palotájában, míg fény nem derül viszonyára Ashsel, a királyi hölgyek kísérőjével. A szerelmeseknek így menekülniük kell. Egy pillanatra sem érezhetik magukat biztonságba, hiszen nem tudhatják, ki barát, ki ellenség. Útjuk során azonban egyre világosabbá válik, hogy az Ékkő zsarnoksága egy felkelés felé sodorja a Magányos várost. Rá kell bízniuk magukat a Fekete Kulcsra, egy titkos társaságra, aminek eltökélt célja a királyi családok uralmának megdöntése. Ash, Violet és legjobb barátnője, Raven mindentől távol, egy erdei tanyán, a Fehér Rózsában találnak menedékre. Itt él Sil, aki régen maga is az Ékkő rabja volt. Ő veszi pártfogásába a fiatalokat, és nemcsak arra döbbenti rá Violetet, hogy hatalmas erő birtokában van, hanem arról is meggyőzi, hogy az ő feladata lesz, hogy vezesse a lázadókat.

Idézetek:

Úgy tör rám a pánik, hogy nem kapok levegőt. A sötétség túlságosan közeli, túlságosan bezár. A tenyeremet a fedélhez csapom, amíg Ash hideg keze meg nem találja az arcomat.”

„Ha elismered, hogy szükséged van másokra, elveszítheted őket. De ez a szükséglet megmentheti az életedet.”

„Azon a helyen megkeményedik az ember. Tükröt tart elénk, és megmutatja az emberi természet legrosszabb oldalát. Az Ékkő megváltoztatja az embert.”

– A természet önzetlen – mondja. – Csak életben akar maradni. Az emberiség kárt tesz benne, felássa a földet, megmérgezi a vizeket, saját céljaira leigázza a követ, fémet és sziklát.”

„– Hát nem érted, hogy szeret? Szeret, és gyűlöli magát, és sosem lesz elég jó, se neked, se a családjának, se senkinek. Ellopták, elragadták, kifordították önmagából, és minden, ami tiszta volt benne, azt hagyták megrohadni és elsorvadni. Szégyelli magát.”

Egy izgalmas függővéggel ért véget az Ékkő. Már nagyon vártam a folytatást, hogy megtudjam, hogyan is alakul Violet és Ash sorsa. Igazi meglepetések sorozata ért olvasás közben, annak ellenére, hogy szerettem a második részt, egy aprócska dolog mégis hiányzott. Pontosan nem tudom megfogalmazni, valószínűleg az első rész egyediségével és megdöbbentő cselekményeivel nehezen lehet felvenni a harcot.

Mindezek ellenére is egy igazán izgalmas részt kap az olvasó, ahol újabb titkokra derül fény, egyre inkább szereveződnek az erők, amelyekkel végleg véget vethetnek ennek az álszent, hazug világnak, amely jelenleg a szigetet uralja. Violet és csapatának egy izgalmas úton sikerül kijutnia az Ékkőből, de innen még nincs vége a harcuknak, ugyanis nem nyugodhatnak meg, hiszen a veszély minden pillanatban rájuk leselkedik. A könyvben talán a legjobban azt szerettem, hogy annyi fajta érzelem mutatkozik. Részesei lehetünk a feltétlen szeretetnek, amely minden nehézségen átsegíti szereplőinket. A folyamatos rettegés, a magatehetetlenség miatt érzett harag és feszültség, a jövő bizonytalanságából adódó nyomás és a szerelem legmélyebb érzelmei mutatkoznak a könyvben. Ezek az érzések azok, amelyek kitöltik és egésszé varázsolják ezt a részt.

A szereplők nagyon különböző karakterek, éppen ezért találhatja meg magának mindenki a kedvencét. A különbözőségek, azonban tökéletesen kiegészítik egymást, egy egységet alkotva. Én imádtam a Raven és Garnet között kialakuló kapcsolatokat. Violet már korábban is bebizonyította, hogy egy nagyon határozott és erős lány, most pedig, hogy befogadja az erőt, amely mindig is az övé volt és amely megmentheti ezt a világot a királyi családok zsarnokságától és ármánykodásától. Ash pedig talán megmutathatja végre, hogy ő se egy hasztalan fiú ebben a történetben és a szépségén kívül is vannak olyan tulajdonságai, amellyel támogathatja a többieket.


A kegyetlen függővég most sem maradhat el, de ez mellett már véres politikai harc alakul ki, a királyi családok ugyanis mindent képesek megtenni a hatalomért. Ha kíváncsi vagy egy olyan világra, ahol egy különleges lány indul harcba az intrikával és hazugsággal teli világnak, akinek egyetlen célja ledönteni a falakat, amelyek a hatalmat szimbolizálja. Elfogadást, félelemet, rettegést, örökös harcot és egy különleges történetet tár elénk A fehér rózsa.

Értékelésem:

You Might Also Like

0 megjegyzés