Születésnapi Nyereményjáték!!! (lezárult)

8:57

Eljött ez a nap is. Igazából felfoghatatlan, hogy egy éve indult újának a blogom. Arról pedig álmodni sem mertem, hogy ennyien fogjátok figyelemmel követni. Annyira hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ma ezeket a sorokat írjam. Miattatok nem adtam fel, amit csináltam, mert a visszajelzéseitekből tudtam, hogy szeretitek olvasni az értékeléseimet, esetleg imádjátok az általam készített montázsokat.

Ki merem jelenteni, hogy elértem egy olyan szint, a segítségetekkel, amely új kapukat nyitott meg. Részben ez is nektek köszönhető, hiszen ti olvassátok a blogom, ti véleményetek pedig számomra nagyon meghatározó.

Nem tudok mást, csak még egyszer köszönetet mondani, és ezzel a Születésnapi Nyereményjátékkal kedveskedni nektek.


Nyeremények:

-   Párválasztós könyvjelzőcsomag
-   Fém könyvjelzők
- A. O. Esther: Gombnyomásra 1. az írónő jóvoltából
(a könyvet csak azok között sorsolom ki, akik minimum 4 feltételt tejesítenek)



a Rafflecopter giveaway
A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell, ellenkező esetben új nyertest sorsolok. Csak magyarországi címre tudok postázni.


You Might Also Like

128 megjegyzés

  1. Szia :) Én a Vámpírakadémiáról olvasnék szívesen. :) Nagyon tetszik ahogy írsz. Csak így tovább ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen. Már többen is ajánlották a sorozatot, úgyhogy lehet hamarosan bele is kezdek!
      Sok szerencsét!

      Törlés
  2. Szia :D
    Nagyon tetszik a blogod, és mint jó könyvmolyhoz illik, én leginkább a könyvnek örülnék, már a könyvjelzők is elég pofásak :D
    További sok sikert, és még sok sok blogszülinapot kívánok neked :)
    Üdv, Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm, igyekszem a legjobbat hozni :)
      Elhiszem, hogy a könyv érdekel, eszméletlen jó, csak ajánlani tudom :)
      Sok szerencsét!

      Törlés
  3. Szia! :) Nekem így tetszik a blog, ahogy van. Nagyon szép a design és szuperül is írsz!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nagyon szépen köszönöm. Örülök, hogy tetszik a blog.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  4. Szia! :)
    Először is gratulálok a szülinaphoz! Én Jamie McGuire-től a Maddox fiúkról olvasnék szívesen. A nyeremények közül pedig a Párválasztós könyvjelzőcsomag fogott meg legjobban. :)
    Sok sikert a továbbiakban is!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen. Trentonról hamarosan érkezni fog a bejegyzés, csak előbb jussak el odáig, hogy elolvassam a könyvet. Már nagyon kíváncsi vagyok rá.
      Remélem szerencsés leszel :)

      Törlés
  5. Bagány Adrienn2015. június 7. 9:33

    Szia, gratulálok a blog sikeréhez, csak így tovább :-)
    Boldog szülinapot :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  6. Szia!
    Nagyon tetszik a blogod, igényes mind a kivitelezés mind a postok tartalma!A Vámpírakadémiáról olvasnék szivesen!
    Boldog Blogszülinapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Most már tényleg belekezdek, annyian ajánlottátok
      Sok szerencsét!

      Törlés
  7. Először is boldog szülinapot kívánok :) Legszívesebben a Gombnyomásra 1-et szeretném :)
    Szívesen olvasnék A végzet erklyéiről vagy a Luxen sorozatról.
    a blogod kivitelezése és az írási stílusod is nagyon megnyerő, külön tetszik hogy olyan franciás a blogod neve :)
    Sok sikert a továbbiakban is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen :) Valami egyedit akartam és így lett francia a blog neve, örülök, hogy tetszik.
      A Luxen sorozat tervbe van, csak időm legyen rá.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  8. Nehéz egy év után is ugyanazt a lelkesedést, gördülékenységet, színvonalat fenntartani, de neked sikerült, sőt! :) Boldog szülinapot! :D Még sok-sok ilyet minimum! :D
    A Koronahercegnőről annyi jót olvastam, most már tényleg meg kell szereznem. A borítója is meggyőző, de ha ennyien vannak jó véleménnyel róla akkor pláne el kell olvasnom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Ja, igen, még annyit, hogy bár nem ezt a nevet látod felül, de a Lynthis Reeseya néven követem a blogod. :) )

      Törlés
    2. Szia :)

      Voltak pillanatok, amikor fel akartam adni, de az olvasóim ezt nem engedték. Ezek a kommentek is csak újabb löketet adnak a folytatáshoz, de még most is nehezen hiszem el, hogy itt tarok. Köszönöm, hogy szóltál :)
      A koronahercegnőt én csak ajánlani tudom, szerintem tetszeni fog.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  9. Szia!
    Harry Potterről olvasnék szívesen.:)

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Én szívesen olvasnék az Obszidiánról :)
    Nagyon örülnék a könyvjelzőknek, mindig is szerettem volna ilyen könyvjelzőt csak sehol nem találtam eddig.... :)
    Sok sikert kívánok a továbbiakban ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, remélem szerencséd lesz és tied lehet valamelyik könyvjelző!

      Törlés
  11. Szia.
    Én nagyon szívesen olvasnék a Lux sorozatról:D És hát nem tudom melyiknek örülnék jobban. A könyvjelzőknek vagy a könyvnek. De azok a Párválasztós könyvjelzők csodálatosak*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm az ötletet, örülök, hogy tetszenek a könyvjelzők.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  12. Szia:)
    A Tukorlelkek cimu konyvrol szivesen olvasnék.
    KF

    VálaszTörlés
  13. Szia! :)

    Boldog Szülinapot!! :)

    Nagyon tetszik a stílusod, a szófordulataid, a fogalmazásod. :)
    Én szívesen olvasnék Tammara Webber- Szív körvonalai sorozatáról, mert én imádtam és kíváncsi vagyok, te mit gondolsz róla. :)
    További sok sikert! :)
    Én nagyon örülnék a könyvjelzőknek mivel párválasztó fan vagyok :)

    Mégegyszer boldog szülinapot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen. Egy újabb könyv, ami a várólistámon van már egy ideje, de lehet, hogy hamarosan neki kezdek én is :)
      Sok szerencsét a könyvjelzőkhöz!

      Törlés
  14. Szia!:)

    Bármilyen bejegyzést szívesen olvasnék, hiszen nagyon szeretem olvasni őket, bármiről írsz én mindig elolvasom. A montázsok pedig különösen tetszenek, mindig a könyv hangulatához illő képeket válogatsz össze.
    Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nagyon szépen köszönöm. Boldoggá teszel azzal, hogy ennyire szereted azt, amit csinálok. A képekre és a bejegyzésekre is igyekszem mindig nagy hangsúlyt fektetni, de az ilyen dicséretekért mindig megéri.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  15. Szia!Bármelyik nyereménynek örülnék, legjobban a könyvnek! A legúkabb Párválasztó történet értékelését olvasnám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      A párválasztó részeiről olvashatsz értékelést a blogon, a novelláskötetről viszont nincs, mert az annyira kis rövidke.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  16. Szia!

    Először is: Boldog Születésnapot! ^^
    Nagyon szép, igényes és letisztul blogod van, gratulálok hozzá. :)
    Én személy szerint a Gombnyomásra című könyvre hajtok, mert nagyon régóta elszeretném olvasni.
    További sok sikert kívánok a blogodhoz és ezer köszönet a lehetőségért.

    Lana Raven

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen :) Remélem szerencséd lesz, de a mégse remélem sikerül majd elolvasnod, mert nagyon jó könyv. Örülök, hogy tetszik a kinézet.

      Törlés
  17. Szia!
    Boldog első születésnapot a blogodnak : ) talán Kiersten White - paranormalcy könyvéről olvasnék a te meglátásod alapján :D illetve abszolút Párválasztó-fan vagyok, ahogy láttam már a Selection-tól -- a Hier-ig mindent elolvastál, esetleg Párválasztó novellák? :))
    Ajándéknak, ha esetleg nyernék én a párválasztós csomagnak örülnék nagyon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen. A novellát is olvastam, csak az olyan kis rövid volt, de talán az új novelláskötetről már írni fogok.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  18. Szia!
    Mindegyik nyereményt szívesen elfogadnám, nagyon jók (boldog szülinapot :) )
    Cassandra Clare könyvekről olvasnék szívesen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm, kár hogy nem fizetnek az olvasásért, annyi jó könyvet ajánlotok nekem, csak ne kellene mással foglalkozni csak az olvasással!
      Sok szerencsét!

      Törlés
  19. Szia!
    Boldog szülinapot!
    Én szívesen olvasnék az Obszidiánról .
    Én legjobban a könyvjelzőnek örülnék. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  20. Eltűnt a hozzászólásom, amikor rámentem a közzététel gombra O.o
    Szóóóval én a végzet ereklyéi sorozatot javasolnám neked, illetve a párválasztó könyvjelzők tetszenek nagyon :3 (ha most esetleg 2x jelenik meg a hozzászólás tőlem, akkor bocsi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm a tippet és sok szerencsét!

      Törlés
  21. Szia!
    Nagyon klassz a blogod, nem is olyan régen találtam rá, egy másik blogos által.
    Tetszik, hogy sok olyan könyvről írtál, amit én is szívesen elolvasnék vagy már olvastam. Általában olvasás után is szoktam bejegyzéseket, értékeléseket olvasni a könyvről, mert utána még inkább kíváncsi vagyok a véleményekre, mint előtte. :)
    Friss és régebbi megjelenésű könyvekről is örömmel olvasnék értékeléseket.
    Természetesen számomra a Párválasztó könyvjelzők a legszebbek. Nagyon szerettem a sorozatot, és ha befejeztem "Wendy Higgins Angyali gonosz" sorozatát a Koronahercegnő lesz a következő.

    Boldog szülinapot!

    Üdv, Anette

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen, igyekszem mindenféle könyvről hozni értékelést, a jövőben biztos, hogy sok különböző könyvről olvashatsz majd bejegyzést. Remélem tetszeni fog a Koronahercegnő.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  22. Szia!

    Nagyon tetszik a blogod, szép igényes munka, különösen tetszik, hogy oldalt nyomon lehet követni a moly-os és a könyvkihívásos aktivitásod. Vámpíros varázslós boszorkányos fantasy könyvekről olvasnék szívesen, nem feltétlen a Twilight-os vonulat, inkább komolyabb, Anne Rice féle történetek, vagy ilyesmik. Legszívesebben a könyvet nyerném meg, de ha nyernék a többi ajándéknak is örülnék :) további sikeres munkát!

    üdv,
    Réta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen a kedves szavakat.
      Nem valószínű, hogy ilyen könyvekről is írok, valahogy nem igazán kedvelem őket, de ki tudja.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  23. Nagyon tetszik a blogod, az értékeléseid is nagyon jók. Josh Malerman: Madarak a dobozban című könyvéről olvasnék szívesen véleményt. Bármelyik ajándéknak nagyon örülnék, de a legjobban vágyott a könyv lenne. Már nagyon régóta ácsingózok a trilógiára.
    Boldog Blog Szülinapot! További sok sikert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen. Lehetséges, hogy a közeljövőben erről a könyvről is lesz értékelés.
      Sok szerencsét kívánok neked!

      Törlés
  24. Szia.először is Boldog Szülinapot.:)
    Én szívesen olvasnék a luxen sorozatról vagy Jamie McGuire könyveiről.a nyeremények pedig gyönyörűek nem is tudnék választani közülük :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen. Jamie McGuirétől biztos hogy fog érkezni, a Luxen sorozatnak, meg most már tényleg neki fogok kezdeni.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  25. Hát, nagyon szeretem a krimiket így azokról is szívesen olvasnék. De mostanában fantasy-kat olvasok így azoknak nagyon örülnék. Nyeremények közül legjobban a Gombnyomásra 1-nek örülnék :-) Egyébként nagyon szép az oldal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm. Krimiből és fantasyból fognak értékelések érkezni. Én is szeretem ezeket a műfajokat.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  26. Szia! Nagyon örülnék a Gombnyomásra 1.-nek, mert már rengeteg helyen láttam feltűnni, és nagyon kíváncsi lettem rá. :) Köszi a lehetőséget!
    Ui.: Nagyon tetszik a blogod kinézete!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  27. Szia. :)
    Szerintem minden nagyon jó a blogon. A kinézete is és az írásaid is. Nekem a nyeremények közül természetesen a könyv tetszik a legjobban, de azonkívül a fém könyvjelzők is csábítóak. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen. A könyv igencsak csábító, én imádtam.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  28. Szia!
    Szívesen olvasnék az Obszidiánról kritikát. :) Nagyon tetszik a blogod.
    A könyvnek örülnék a legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  29. Szia :)
    Boldog blogszülinapot! Csak így tovább! ;)
    Üdv:Orsika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  30. Szia! Én Cecelia Ahern vagy Katharina Mazetti bármely könyvéről olvasnék szívesen nálad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm a tippet, neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  31. Szia . Bármelyik nyereményt szívesen fogadnám de talán a Fém könyvjelzőt vagy a könyvet leginkább :3
    U.I. : Boldog születésnapot :)
    L

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  32. Szióka! :)
    Először is:BOLDOGAT,és gratulálok a blog sikeréhez! ^^
    Én mindenről olvasnék,de ugye a könyvek kötnek le igazán. Így az összes általad olvasott könyvről szívesen látok bejegyzést!
    Már régóta próbálom megszerezni a Párválasztót,de a pénztárcám csak egy könyvet engedhet meg magának egyszerre,így hát még mindig csak a kívánságlistámon csücsül. Szóval a Párválasztónak örülnék a legjobban,bár a két másik ajándék is nagyon tetszik :) (Túl jó nyereményeid vannak :D)
    Nagyon tetszik a blogod,és a stílusod *-* Csak így tovább:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nagyon szépen köszönöm. Remélem szerencséd lesz. Örülök, hogy tetszenek az ajándékok, még ha csak kis apróságok is!

      Törlés
  33. Én a Legenda trilógiáról olvasnék szívesen, és a Párválasztós könyvjelzőket szeretném. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm a tippet, lehet el fogom olvasni. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  34. Szia!
    Volt egy cikked arról,hogy te ,hogyan írod meg a bejegyzéseket én ahhoz adnék választ :) a barátnőm és én egy gasztonómiai blogot vezetünk így én is tudom,hogy néha milyen nehezen ülök neki,hogy leírjam a recepteket,meg formázzam a képeket és néha néha annak is,hogy neki álljak valamit megsütni,mert nincs éppen bejegyzésre való recept,de általában ez ritkán fordul elő.Így ezáltal felnézek a könyves bloggerekre,mert én is szeretek olvasni,de a gondolataimat egy könyvről ilyen hosszan megfogalmazni nem tudom, kivéve,ha valakivel konzultálunk egy könyvről mait mind ketten olvastunk akkor tudok :)
    Ui : Természetesen a franciákat is szeretem így a blog címe is nagyon tetszik. A könyves kívánságaimból már leírtak néhányat,de persze van még a tarsolyomban(kiegészítés képen írtam oda azt,hogy miből mennyi van ha bármelyekből meg csinálod akár csak az első rész én örülni fogok :) Kerstin Gier - Rubinvörös 1-3, Gayle Forman - Ha maradnék 1-2,csak egy nap 1-2,Delphine De Vigan - No és Én (francia),Leiner Laura - Szent Johanna Gimi 1-8,Joss Stirling - Sky 1-3,Stephanie Perkins - Anna és a francia csók 1-2,Simone Elkeles - Tökéletes kémia 1-3,Zakály Viktória - Szívritmuszavar.Nyereményből bármelyéknek nagyon fogok örülni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nem könnyű összeszedni a gondolatokat, az egyszer biztos, de mivel szeretek írni, nem mindig okoz gondot. Örülök, hogy tetszik a blog címe. Köszönöm a tippeket, lesz miből válogatnom.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  35. Szia! Boldog születésnapot! Imádom a blogot, további sok sikert! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon szépen köszönöm. Neked pedig sok szerencsét!

      Törlés
  36. Hello!
    Most találtam a blogodra és eddig tetszik. Nincs konkrét miről olvasnék elég vegyes (fura) ízlésem van :) Nyereményből mindegy mert mindennek tudok örülni. Sok sikert továbbra is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen :) akkor itt megtalálsz majd mindent, mert igyekszem minél több fajta könyvet hozni.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  37. Ja igen és azt kihagytam, hogy a blogod kinézete ÍGY TÖKÉLETES AHOGY VAN :)

    Becca Jasmine

    VálaszTörlés
  38. Szia!
    Boldog blog szülinapot kívánok és még jó sokat. Szívesen olvasnék Morgan Rice: A Varázsló Gyűrűje1-3, On Sai: Calderon1-2, Patrick J Morrison: Nostradamus Levelei1-2.
    Nagyon örülnék akönyvnek, de a könyvjelzőnek is.
    Sok sikert

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen, utána fogok nézni a könyveknek!
      Sok szerencsét!

      Törlés
  39. Szia!
    Először is Boldog Születésnapot!
    Én szívesen olvasnék a Vámpírakadémiáról.Bármelyik nyereménynek örülnék.
    Sok sikert a továbbiakban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen,neked pedig sok sikert!

      Törlés
  40. Sziaa. Nagyon jó blog. A párválasztót én is pont most olvasom és egyszerűen imádom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, a Párválasztó nekem is nagy kedvenc. Én egyszerűen imádom.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  41. Szia!! Először is nagyon tetszik a blogod bár még csak most nézek szét tüzetesebben, de a dizájn megfogott! :D Nagyon jó... És szeretnék gratulálni és további szerencsét, kitartást és még rengeteg ennyi szülinapot a blognak!! :* Magamról meg... Szerintem elég annyit írnom hogy fél életemet könyvekkel a kezemben töltöm és ha elkezdek egyet tuti hogy még éjjel sem tudom lerakni csak ha rákényszerítem magam :D :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépem. Tőletek kapom az erőt, amely által kitartok. Igen, ismerős a helyzet, velem is így szokott ez lenni.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  42. Szia!
    Először is boldog szülinapot!
    Ajánlanám neked a Rubinvörös-Zafírkék-Smaragdzöld trilógiát Kerstin Giertől. Én nagyon szerettem. Valamint ettől az írónőtől a Felettébb tisztességtelen ajánlatot. Szuperek!
    Éés, ha a szerencse nekem kedvez, akkor leginkább a Párválasztós könyvjelzőknek örülnék :)
    Flóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen, már olvastam a trilógiát és nagyon szerettem, igaz bejegyzés nem készült róla.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  43. Szia! Nagyon jók a nyeremények, én igazából a könyvjelzőknek örülnék a legjobban, megrögözött gyűjtő vagyok :-)
    Boldog szülinapot, és csak így tovább!!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)

      Köszönöm szépen, remélem szerencséd lesz és tovább gyarapíthatod a gyűjteményed!

      Törlés
  44. Szia:)) Tetszik a blogod és a stílus, ahogy írsz:)) Én a Luxen-sorozatról olvasnék szívesen:))
    Jó nyereményeket találtál ki és bármelyiknek örülnék:))
    Boldog szülinapot!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm! Annyian ajánlottátok már a sorozatot, ha lesz egy kis időm most már biztos bele fogok kezdeni :)
      Sok szerencsét!

      Törlés
  45. Szia, én A.O. Esther facebook oldalán találtam rád, kitette ugyanis a nyereményjátékod hírét, nagyon szuper az oldal, és én a Gombnyomásra 1-nek örülnék a legjobban, mert már vagy "ezer"helyen játszottam érte, sosem volt szerencsém eddig sajnos :( De talán majd most!!! Üdv: Enikő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Igen, Eszter egy fantasztikus írónő. Neki köszönhetem, hogy megismerkedhettem a könyveivel és azóta is szerelmes vagyok a történeteiben.
      Remélem szerencséd lesz!

      Törlés
  46. Szia!!
    Először is gratulálok eme mérföldkőhöz! :) Nagyon szép és igényes blogod van, ez rögtön megfog és itt tart. :) Továbbá imádom a BookTag-eket, azokat bárhol, bármikor szívesen olvasom. Könyveket illetően, hogy mikről is olvasnék szívesen, nálam teljesen mindegy. Sokszor mások véleménye után olvasok el egy-egy könyvet; nálam csak annyi a lényeg, hogy legyen benne romantikus szál. Szóval, ha írsz egy értékelést, és a fű műfaj az nem romantika, a kedvemért írd oda légy szíves, hogy van benne romantikus-szál és rögtön elolvasom, legyen szó akármiről. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen. Book Tag, mint ígértem érkezni fognak, igyekszem minél érdekesebb dolgokkal jönni. Könyvértékelés nélkül sem maradtok :) A romantika az én gyengém is, úgyhogy szerintem az itteni értékelések 90%-ban lesz is :)
      Sok szerencsét!

      Törlés
  47. Szia!
    Boldog születésnapot!
    Több magyar szerzőtől származó könyvről olvasnék. A Gombnyomásra 1-nek örülnék a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Igyekszem felfedezni a magyar írók munkásságát. Igazság, hogy korábban féltem tőlük olvasni, de szerencsére ezek az előítéletek már elmúltak.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  48. Nagyon helyes blogod van, és jó könyvmolyhoz illően naná, hogy a könyvet szeretném a legjobban!! :) Egyébként a fém könyvjelzők is aawwww *.*
    (Párválasztót nem ismerem, valszeg ezért nem akarnék rá lecsapni! :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, és sok szerencsét kívánok!

      Törlés
  49. Szia!
    Boldog születésnapot a blogodnak! :) Örülnék bárminek, de legjobban a könyvnek mert egyszer molyon egy szerencsesütiben olvastam egy idézetet ebből a könyből.Nagyon megtetszett, és mikor megláttam hogy nálad meglehet nyerni azonnal jelentkeztem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen! Remélem akkor szerencsével jársz!

      Törlés
  50. Szia!
    Boldog Blogszülinapot! :)
    Én is a Gombnyomásra könyvnek örülnék a legjobban, már régóta szeretném elolvasni. :)
    A továbbiakban is sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)

      Köszönöm szépen, neked pedig sok sikert!

      Törlés
  51. Szia :)
    Én is imádom a blogodat, mint rajtam kívül sokan mások. Nagyon szeretem a book tag-jeidet, és már nem egy könyvet olvastam az ajánlásod alapján. Szóval csak így tovább és kívánom, hogy még sok-sok éven keresztül legalább ilyen népszerűségnek örvendjen az oldalad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a blog!
      Sok szerencsét kívánok!

      Törlés
  52. Boldog Szülinapot!! :) Örülnék egy olyan párválasztós könyvjelző csomagnak... *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen és sok szerencsét!

      Törlés
  53. Szia :)

    Először is szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni és megköszönni a játék lehetőségét. :))
    Igazából nemrég tévedtem a blogodra, elolvastam az értékeléseidet és nagyon tetszenek. Kíváncsi lennék a véleményed a Callie, Kayden és a megváltásról, mert olvastam az első részt (nagyon tetszett) és látom épp most olvasod, szóval nagyon örülnék egy értékelésnek ha befejezted :))
    Legjobban a az A. O. Esther könyvnek örülnék, mert már régóta tervezek valamit olvasni az írónőtől :)

    Jó blogolást,
    Olívia :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nagyon szépen köszönöm! A játék éteretek van. Mindenféleképpen érkezni fog róla értékelést, még nagyon az elején járok a könyvnek, de szerintem hamarosan hozom :)
      Sok szerencsét!

      Törlés
  54. Nagyon tetszik a blogod, igényes és szép, gratulálok hozzá. Szeretem az írásaidat, szeretek a könyvekről olvasni mielőtt kiválasztom hogy mit fogok olvasni és a te írásod is közbe játszik egy-egy könyvnél. Luxen sorozatról is olvasnék szívesen nálad igaz már olvastam, de kíváncsi lennék a véleményedre róla. A Párválasztó könyvjelző csomagnak örülnék, de a A. O. Esther: Gombnyomásra 1. című könyvének is örülnék. További jó blogolást és várom a következő írásokat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Köszönöm szépen! Igazán boldoggá tesztek egy-egy ilyen kommentel.
      Sok szerencsét kívánok!

      Törlés
  55. Szia!

    Először is Boldog Blog Szülinapot kívánok! Nagyon tetszik a blogod stílusa,az értékelések is nagyon jól sikerültek. Penelope Douglas - Szívatás című könyvéről olvasnám leginkább a véleményedet, hiszem ahogy olvastam szereted az autóssportokat. Ebben pedig ha jól tudom nagy szerepe van a gyorsulási versenyeknek, így lehetséges, hogy tetszene Neked.
    További sok sikert a blogodhoz! Ja és bármelyik nyereménynek nagyon örülnék, de ha választani lehetne akkor a könyv lenne az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, nem is tudtam, hogy autosport is van a könyvben, így biztos el fogom olvasni :) köszi, hogy szóltál
      Sok szerencsét!

      Törlés
  56. Szia, gratulálok a blogodhoz. :) Sokan írták a Luxen sorozatot. Én is kiváncsi lennék, hogy mi a véleményed róla. Valamint nekem nagyon tetszett Sherry Gammon-tól a Port Fire trilógia. Bár még nem jött ki az összes része, de én szivesen olvasnék errõl is. További sok sikert és kitartást! :)
    Ui.: Nagyon örülnék a párválasztó könyvjelzõknek. :)) Elárulod hol lehet ilyet kapni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, és a tippeket is :)
      A könyvjelzőket vettem egy lánytól
      Sok szerencsét!

      Törlés
  57. Szia!:)
    Először is Boldog szülinapot a blogodnak! Egyébként szívesen olvasnék a Jamie McGuire által írt Maddox fiúkról szóló történetekről, hiszen nekem nagyon tetszettek, kíváncsi vagyok a te véleményedre is. A nyereményjátékról szólva pedig, legszívesebben a könyvet nyerném meg (bár melyik könyvmoly nem?!), viszont a könyvjelzőknek is örülnék, hiszen nagyon tetszenek azok is.
    Ui.: Köszönöm, hogy részt vehetek a nyereményjátékon!:)

    Ölel,
    Elody

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, fog érkezni róluk majd bejegyzés.
      Sok szerencsét!

      Törlés
  58. Ahj csak én nem találom, hogy hol lehet feliratkozni?:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Találsz egy olyat oldalt,hogy rendszeres olvasók ott tudsz feliratkozni :)

      Törlés
  59. Kedves Nelli! :)
    Mivel feledékeny vagyok és ezáltal elfelejtettem felköszönteni a blogod,most pótlom: Boldog Szüli-blog-napot! <3
    Én nagyon szívesen elolvasnám a kritikád a Luxen sorozatról, meg Maya Banks új könyvéről.Amit most nagyon várok tőled,az a most olvasott könyved bejegyzése,vagyis a : Callie,Kayden és a megváltás :) Csak mert még nem olvastam,megvárom a véleményed.
    Tudod, hogy megvagyok elégedve a blogoddal,ugye?? (Költői kérdés volt,mert a válasz igen:)

    B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      A bejegyzés kész is, láttod hamar teljesítem a kérésed :) Köszönöm a felköszöntést és hogy te vagy az egyike a lelkes olvasóimnak
      Sok szerencsét :),

      Törlés
  60. Szia :)
    Engem a könyv érdekelne nagyon mivel már régóta kívánságlistás és nagyon örülnék ha végre nekem is szerencsém lenne és nyernék.
    A blogod pedig nagyon tetszik, csak így tovább ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      Köszönöm szépen :) Csak ajánlani tudom a könyvet, remélem szerencsés leszel. :)

      Törlés
  61. Szia,
    boldog blogszülinapot!:)
    Nagyon tetszik a blogod, letisztult és átlátható, további sok sikert.
    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :),
      Köszönöm szépen, neked pedig sok szerencsét :)

      Törlés
  62. Szia! Boldog blogszülinapot! :) Még sok évnyi blogolást és sok-sok szuper olvasnivalót kívánok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, sok szerencsét a játékhoz!

      Törlés
  63. Boldog blogszülinapot! :) Szívesen olvasnék a Trónok harca könyvekről, vagy más fantasyról.

    VálaszTörlés
  64. Boldog blogszülinapot! :) Fumax könyvekről szívesen olvasnék, csak jó könyveket adnak ki.

    VálaszTörlés
  65. Szia!
    Boldog szülinapot a blogodnak :D Én bármelyik nyereménynek örülnék és bármiről olvasni ami fantasy :)
    Üdv: Kitty

    VálaszTörlés