Régóta készültem
már elolvasni ezt a könyvet, de valahogy minidig csak tolódott, most viszont a
folytatással a kezemben indultam neki Lili kalandos életének. Imádtam és
követelem a további történeteket az írónőtől.

Hogy kiszakadva a hétköznapok egyhangúságából végre nekivághasson egy kalandos világ körüli útnak?
Lili Green izgatottan készül a régóta szervezett utazásra. Összekészített csomagokkal és új élmények reményével vág bele az indulás előtti utolsó munkanapjába. Ám egy pillanat alatt minden a feje tetejére áll, amikor Lili egy bűncselekmény szemtanújává válik, és ezáltal egy bérgyilkos céltáblájának közepére kerül. A teljesen félresiklott utazás pedig immár nem a szép emlékek gyűjtéséről, hanem az életben maradásról szól.
Carrie Cooper kalanddal, érzelemmel,
humorral és váratlan fordulatokkal teli története során végigizgulhatjuk, hogy
egy teljesen hétköznapi lány mit tesz olyan cseppet sem mindennapi helyzetek
sodrásában, amelyek végérvényesen megváltoztatják az életét.
Idézetek:
„…csak arra vágytam, hogy egy kicsit felpörgessem az egyhangú kis életemet. Kalandokról ábrándoztam. Hát most megkaptam! Az élet gondoskodott róla. Bár azt hiszem, hogy valamit nagyon elnézhettek odafent, mert amilyen dolgok mostanában történnek velem, egyáltalán nem szerepeltek a kívánságlistámon.”

„Hiába volt tisztában azzal, hogy milyen ember is valójában, a
teste egyáltalán nem foglalkozott az agyában elraktározott információkkal, és
ugyanolyan hevesen reagált a férfi közelségére, mint korábban. Mi az, hogy egy
ilyen gyilkos gazember nagyobb befolyást gyakorol a testére, mint a saját
elméje?!”
„Ő csak egy hétköznapi lány,
hétköznapi reakciókkal, és már így is elég csapást kellett elviselnie az elmúlt
napokban, hetekben.”
„Soha életében nem alázták még meg
ennyire. Gyakorlatilag eldobták, pontosabban kidobták, mint egy használt
zsebkendőt. Iszonyú érzés volt.”
Imádom Julie Garwood történetei és összességében az összes
olyan könyvet, melyben szerepe van valamilyen nyomozós sztorinak. Carrie
Coopernek pedig sikerült a számomra nagy kedvenc nyomába lépnie és alig várom,
hogy újabb és újabb történetét olvashassam.
A szemtanú tele van izgalommal, fordulattal, érzelemmel, és
egy kis piszokkal, mely elengedhetetlen ezekhez a történetekhez. Emellett imádtam a karaktereket,
akiknek megvolt a saját személyiségük, és tökéletesen járultak hozzá egy ilyen fantasztikus
és letehetetlen könyvhöz.
Lili Green, egy olyan női főszereplő, aki képes mindig
meglepetéseket okozni és az egyszerű hétköznapi életéből egy pillanat alatt
felfordulást csinálni. Mégis van benne valami hihetetlen erő, határozottság és
önérzet. Imádtam és szívesen éltem bele magam az ő karakterébe, egyszer se gondoltam,
hogy hiteltelen lenne számomra, éppen annyira törékeny, és éppen annyira erős,
ahogy annak lennie kell. Egy valami Lilivel kapcsolatban azonban biztos, szereti beleütni az orrát mindenbe és ezzel bajba sodornia magát.
Mivel a fülszöveg is sejtette, hogy itt igenis erős romantikus
szálat is kapunk, éppen ezért nem hiányozhattak a sármos férfi karakterek sem.
Az elején teljesen biztos voltam, hogy az ellenállhatatlan FBI ügynök, John
Fuller lesz az a karakter, aki után majd vágyódik a kedves olvasó, de az írónő
itt is egy remek fordulatot vitt a történetbe. John ugyanis kicsit bunkó és
szókimondó, nőcsábász személyiségével megfelelő főszereplő is lehetett volna, de
megjelent egy még ellenállhatatlanabb és természetesen ízig-vérig rosszfiú.

A krimi szál is tökéletesen kidolgozott, megfelelő
mennyiségben kapjuk meg az izgalmakat, fordulatokat. Sőt néha olyan
meglepetésekkel szembesülünk, amitől csak kapkodjuk a fejünket. Nem unatkoztam
egy pillanatra sem, hiszem a drogoktól kezdve gyilkosságon át, fenyegető
alvilági személyekig mindent megkaptam.
Őszintén imádtam a történetet, ahol a krimi megfelelő
romantikával, fordulattal és érzelemmel volt fűszerezve, tökéletesen
kidolgozott karakterek tették még élvezhetőbbé ezt a fantasztikus könyvet. Az
írónő pedig megfelelő módon szőtte a szálakat és mindannyiunk számára
óriási meglepetéssekkel zárta Lili történetét, így garantálom, hogy szomjazni
fogsz a folytatásra.
Értékelésem: