Brittainy C. Cherry : Az vagy nekem – Lebegés #1
14:28
Maga a borító volt, ami felkeltette a
kíváncsiságom. Imádtam, ezért is néztem utána jobban a könyvnek, és ezt
követően már tudtam, hogy ő az enyém lett. Ezt követően, mindenhol csak
áradoztak a történetről, így már én is nagyon kíváncsi voltam, mit is tartogat
számomra.
Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva.
Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek
bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló
erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi
lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még
ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és
gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém.
Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről
és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C.
Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te
is!
Idézetek:
„A szeretteink nélküli létben az volt a
legnehezebb, hogy néha elveszítettük a lábunk alól a talajt, és sohasem
tudhattuk, hogy mikor ér véget ez a súlytalanságban is fájdalmas lebegés.”
„Ő és
én együtt… Képtelenség volt még elképzelni is. Mindketten instabilak, sérültek
voltunk, nem szólt mellettünk semmi sem. Ő volt a mennydörgés, én a villám, és
már csak pillanatok választottak el bennünket attól, hogy kitörjön a tökéletes
vihar.”
„Az ő
lelke sebzett volt, az enyém kiégett.
De amikor együtt voltunk, nem fájtak annyira a sebek. Amikor együtt voltunk, elviselhetőbbé váltak a múlt gyötrelmei. Amikor együtt voltunk, egy percig sem éreztem magam magányosnak.”
De amikor együtt voltunk, nem fájtak annyira a sebek. Amikor együtt voltunk, elviselhetőbbé váltak a múlt gyötrelmei. Amikor együtt voltunk, egy percig sem éreztem magam magányosnak.”
„Minden
egyes nappal jobban szerettem. És miközben lecsukódott a szemem, miközben ott
éreztem a tenyerét a mellkasomon, új keletű bizonyossággal éreztem, hogy az
életet nem lehet teljesen eltiporni soha. Bár sérülések keletkezhetnek rajta,
azokat mindig begyógyítja az idő.”
„Egy
idő után már azt se tudtuk, kit keresünk: a szeretteinket vagy önmagunkat.”
„Nem
értettem, miként lehetséges, hogy két összetört ember ilyen mértani
pontossággal találjon rá a másik szívének szétzúzott szilánkjaira.”
Már az első pillanatban megdöbbentett a könyv. Igazából a leírás alapján
én fiatalabb szereplőkre számítottam, de már ekkor tudtam, hogy ez így lesz
tökéletes, mert velük lehet leginkább kifejezni, mindazt, amit ez a történet el
akar számunkra mesélni. Sokféle érzelem uralkodik a könyvben, mélységek és
magasságok váltakoznak, miközben egy döbbenetes történetet tár elénk az írónő. Mindig vannak olyan pillanataim, amikor valami mélyebbre és komolyabbra
vágyok. Olyan történetekre, amelyek megérintik a lelkemet, néha magukkal
visznek belőle egy darabkát, olykor mégis reményt adnak. Ezekről a könyvekről a
legnehezebb írni is, mert annyi érzelem kavarog benned, felidézed magadban a
fájdalmas jelenteket, amelyek olvasása közben szabad utat engedsz a
könnyeidnek, mégis ott van bennük az a fajta játékosság és humor, amelytől
mégis boldog leszel.
Tristan és Lizzie két megtört karakter, akik elveszítették a
legfontosabb személyeket, akiket szerettek, akikért igazán éltek. Mindkettőjük
a maga útján indul el, és próbálja feldolgoznia az ürességet, amelyet egy
szörnyű tragédia okozott. Az angyalok az égből őket egymásfele sodorják, és
amikor két megtört lélek találkozik, nem felejteni akarnak, csak emlékezni,
amivel még jobban megsebzik magukat. Tristan
megszűnt élni és érezni, addig a pillanatig, amíg Elizabeth meg nem jelent
Emmával a szomszédságában. A közöttük kialakuló kapcsolat azonban egyszerre
fájdalmas és szívmelengető. A gyász ugyanis még mindkettőjük életében jelen
van. Akárcsak a valóságban, a fájdalom soha nem szűnik, meg egy olyan ember
elvesztését követően, akit szerettünk. Idővel talán enyhül, de a szívünk egy
kis darabkája örökre vele marad. A legtöbbünk pedig a magányba menekül és
elzárkózik . Tristan és Lizzie igyekeznek lebontogatni a felhúzott falakat, de
felejteni és újrakezdeni sohasem volt egyszerű.
A könyvnek
üzenete van, amelyben van két olyan karakter is, akik mindennek szerves részei.
Emma és Zeusz. Ők jelentik ugyanis a reményt, a feltétel nélküli szeretet, és a
fényt a sötétségben. Nekik köszönhetjük a mosolyt az arcunkon, mert ők
enyhítették a történet sötét oldalát. Talán elcsépelt, hogy a szerelem képes
gyógyítani, de ha tényleg így van? Tristan és Lizzie életében is ez jelentette
a megváltást, együtt már sikerült egy lépést tenniük a feneketlen mélyből a
fény felé, szerelmükkel pedig képesek voltak új életet kezdeni.
Ez a történet gyönyörű módon mutatja be a tovább lepést, az elfogadást és az újrakezdést. Két megtört
lélek, akiben a múlt sebei óriási nyomott hagytak, de együtt képesek voltak
harcolni. Engedd be te is, ezt a csodálatos történetet. Sírj, nevess és lepődj
meg! Éld át Tristánnal és Lizz-zel a mélységeket, a fájdalmakat, a kínt.
Lépj tovább velük a szerelembe, az elfogadásba és egy új életbe!
Értékelésem:
0 megjegyzés