Book Cake TAG

19:41

Mivel nem sok a szabadidőm ezen a héten, úgy gondoltam, jövök egy nagyon jópofa Book Cake TAG-gel. Attlia The Bookaholic csatornáján láttam és nagyon megtetszett, ezért úgy gondoltam, hogy én is elkészítem ezen a ködös és hideg napon az én tortámat.
A könyvek, amiket most kiválasztottam ezúttal a saját könyvespolcomról valók.


A feladat, hogy minden alapanyaghoz, válassz ki egy könyvet, a megadott feltételek alapján.

Liszt
Egy könyv, ami lassan indult, de igazán megfogott, ahogy folytattad.
Vass Virág- Sohaférfi
„Különleges nőt keresek. Olyat, aki talán sohasem válaszolna erre a hirdetésre. Ízig-vérig nőt, aki attraktív, intelligens, gondoskodó, érzékeny és őszinte. Keresek egy lányt, aki egyedül is boldog és sikeres, érzelmileg felnőtt. Úgy 27 és 37 közötti, és alig várja, hogy végre megtapasztalja, milyen egy érzéki, intellektuális, harmonikus párkapcsolatban élni.”
Ezzel a pár sorral indul Ádám, a Sohaférfi története.
A Sohaférfival már mindannyian találkoztunk. Pontosan tudjuk, mi fán terem, még sincsen rá rendes szavunk. Így kénytelen voltam egy regényben megírni. A Sohaférfi egy jelet keres, de sajnos mindeddig hiába. Nem a szerelemtől fél, hanem attól, hogy nem múlik. Talán ez a legnehezebb számára, megszokni az érzéseit. Olyan őrült súllyal nehezedik rá a magány, hogy néha maga is csodálkozik, hogy képes felemelni a lábát a földről.
Ádám a Kígyó utcai legénylakásában éli felhőtlen vadászéletét, míg egyszer csak betoppan Éva. Minden történetben meg szokott érkezni. Csakhogy ebben a regényben nem önszántából teszi. Évának esze ágában sincs elcsábítani Ádámot.
Egyikük sem akar rabja lenni az érzéseinek. Nincs is annál fordulatosabb krimi, mint amikor az elfojtott érzések lelepleznek valakit. Hepiend lesz? Igen. Lehetséges. A huszonegyedik századi élet tökéletes dramaturgiával rendez minden egyes jelenetet, a szerzőnek több hozzáfűznivalója nincs.

Azért ezt a könyvet választottam, mert mindieg is kételkedve fogtam kezembe a magyar írók műveit. A borító viszont nagyon tetszett és maga a fülszövegben is volt valami, amiért végül a bevásásrlókosárba került ez a könyv. Az elején meg voltam bizonyosodva arról, hogy nem szerettem, de a történet előre haladásával, vaalhogy mégis megtetszett. Nagyon eltérő volt, annál, amiket inkább olvasok. Összességében viszont egy nagyon jó kis könyv, és igen érdekes és egyedi történetet tár elénk

Margarin
 Egy könyv, aminek nagyon jó a tartalma.
Katja Millay- The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere 
A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
Nem okozok meglepetést, ha a legjobb tartalommal rendelkező könyvnek a nyugalom tengerét választom. Annyi jót hall róla az ember, hogy egyszerűen tudja, neki is muszáj elolvasnia. A könyv tökéletes, minden értelemben. Valóban egy zseniálisan kidolgozott történetről van szó, ahol minden szónak megvan a maga jelentése. Elgondolkodtat, magával ragad és elvarázsol, miközben felemészt. Így tudnám összefoglalni ezt a gyönyörű könyvet.

Tojás
         Egy könyv, amiről azt hitted, hogy rossz, de igazán megkedvelted.
Gail McHugh: Ütközés
Egy elmulasztott első találkozás…
Majd egy második esély…
Emily Coopernek nemrég halt meg az édesanyja. Próbálja feldolgozni gyászát, s mivel befejezte főiskolai tanulmányait, úgy dönt, New Yorkba költözik, hogy új életet kezdjen.
Dillon Parkernek megvannak a maga titkai, ám mindent elkövet, hogy enyhítse Emily bánatát. Tisztában van vele, hogy képtelen a lány nélkül élni. Kedves, figyelmes és gondoskodó vele, megvan benne mindaz, amire Emily egy férfiban vágyik.
Ám a lány megismeri Gavin Blake-et, a gazdag és hírhedt, veszélyesen elbűvölő playboyt. Emily önmaga előtt is próbálja tagadni fellobbanó vonzalmát, de Mr. Magas Sötét Jóképűt nem olyan fából faragták, hogy könnyedén elengedje a lányt. Saját múltbéli fájdalmán túllépve semmi nem állíthatja meg Gavint, hogy elnyerje Emily szívét.
Ez a váratlan találkozás arra készteti Emilyt, hogy átértékelje korábbi döntéseit, és új választásokkal szembesül, amelyek régi barátságokat dönthetnek romba, szíveket törhetnek össze, és örökre megváltoztatják az életét…
Nem véletlenül erre esett a választásom. Nagyon sok erotikus, Szürke utánzat került a könyvesboltok polcaira. Ennek a könyvnek az értékelése is meglehetősen rossz volt. Viszont egy Ulpiusos akció keretében beszereztem a könyvet, majd egy nyaralás alkalmával sikerül is kivégeznem. Nekem igen is tetszett, mert volt benne egy csábitó, egy döntésképtelen lány és egy terrorizáló barát. Különbözőek vagyunk, eltérő az ízlésésünk. Én a tetszett kategóriát fogom ezentúl erősíteni.

Cukor
Egy aranyos/édes könyv.
Holly Smale- Geek Girl- A lány, akit soha senki nem vett észre
Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?

Nemrég olvastam és ti is olvashattátok már az értékelésemet róla. Egy bájos könyv, egy stréber lányról, aki belekerül a modellkedés és divat világában. Hiába próbál új életet kezdeni, sorra következnek be a kudarcok. Harriet pedig úgy érzi ezt a világot nem neki teremtették. Egy könnyed és tanulságos könyv a változásról, a divatról és a geek életről. Mert okosnak lenni igenis menő dolog.

Máz
 Egy könyv, ami mindent magába foglal, amit szeretsz.
Rebecca Donovan:Elakadó lélegzet- Csak lélegezz! 1.
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to Breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

Szerelem volt az első pillanattól kezdve. Mindig is nagyon szerettem az olyan könyveket, amelyek szó szerint kifacsar, és a padlóra küldenek. Szerettem megélni az érzéseket és az érzelmeket és ez a könyv tökéletes erre. Ez az a könyv, amit igenis le kell tenned, mert annyira magával ragad a benne lévő fájdalom, hogy képtelenné teszi a tovább olvasást. Ez az a könyv, amelyben megjelenik a megmentő szerelem, mely megmutatja az emberi akaraterő végső határát és amely elgondolkodtat azon milyen kegyetlen világban élünk.

Szórócukor                              
 Egy sorozat, amit akkor olvasol, amikor szomorú vagy.
Julia Quinn: Lent délen, édes...
Egy szívtiprót csak egy nádi boszorka csábíthat el…
Henrietta Barrett soha nem követte a társasági etikettet. Ő igazgatja idős gyámjának a távoli Cornwallban lévő birtokát, női ruha helyett nadrágban jár, és az egyáltalán nem kisasszonyos Henry névre hallgat. Ám amikor gyámja meghal, Henry szeretett otthona egy távoli unokatestvér tulajdonába kerül.
És a kisasszonyt csak egy szívtipró szelídítheti meg.
William Dunford, London legjobb partinak számító agglegénye meglepődik, amikor megtudja, hogy birtokot és nemesi címet örökölt… valamint egy gyámleányt, aki azon mesterkedik, hogy a birtokra tett első látogatása egyben az utolsó is legyen. Henry elhatározza, hogy a nagyon jóképű fiatal lord nélkül fogja tovább vezetni Stannage Parkot, de Dunford ugyanilyen biztos abban, hogy változtathat bizonyos dolgokon… és a változtatásokat zabolátlan fiatal gyámleányával kezdi. Azzal, hogy Henryt igazi hölggyé okíttatja, nemcsak az előkelő társaság kedvencévé teszi, de ellenállhatatlan kísértéssé is annak a férfinak, aki úgy gondolta, őt női báj és kellem soha nem kísérti meg.
Julia Quinn könyveit mindig is imádtam, soha nem okozott még nekem csalódást az írónő. Egyszerűen olyan szórakoztatóak és olvashatóak a könyvei, hogy csak azt veszem észre, hogy elfogytak a lapok. A Csudajó trilógia befejező része, pedig egyszerűen fantasztikus. Adott egy jóképű férfi, akinek meg kell küzdenie, egy egyáltalán nem nőies hölggyel, aki sokkal jobban érzi magát, ha nadrágot hordhat és dolgozhat.

Cseresznye
            A kedvenc könyved eddig ebben az évben.
Kiera Cass: The One – Az Igazi The Selection 3.
A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. 
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."

A sorozat egyszerűen a szerelmem, nemcsak a csodaszép borítók, de a történet is az abszolút kedvencem. Kicsit olyan mintha mesét olvasnék és ez az egyszer én lehetnék a hercegnő, akire vár az ő szőke hercege. A befejező rész nem csak a könnyedséget, de izgalmakat és váratlan fordulatokat is tartalmaz. Az előző részek alatt megszeretett szereplőket fájó szível engedtem csak útjukra, ugyanis a végtelenségig képes lennék olvasni Americáról és Maxonról, de szerencsére érkezik a folytatás!!

You Might Also Like

0 megjegyzés