A. M. Aranth : Cleadur – Dobszó a ködben #1
19:57
Régóta várt arra ez a könyv hogy a kezembe vegyem és
elolvassam. Nézegetve a borítót, olvasva a fülszöveget, valami teljesen másra
számítottam. Az első oldalaktól kezdve azonban egy nagyon is élvezhető
történetet kaptam.
Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott,
nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba
költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett,
senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik,
azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek,
igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig
fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató
leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár…
Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az
megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek.
De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja
magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó
emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz
közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült
barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó
rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem
egyszerű.
A Holdárnyék-sorozat első részével
kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.
Idézetek:
„– A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely –
mondta halk, mély hangon Arnold Iras –, és benne mi vagyunk egymásnak a
lámpások.(…)Lépjünk előre és világítsunk egymásnak!”
„Mindenki
azt hiszi, még az alkotó is, hogy másoknak, a közönségnek szól. De ez nem igaz!
Minden igazi művész azért alkot, mert ez a lelkében van. Akkor is, ha senki sem
figyeli.”
„Senki
se tudja rólunk, honnan jövünk, és hová megyünk. Úgy járunk ki-be a világban,
mintha sűrű köd takarná el összes mozdulatunkat, lépésünket. És nekünk oda kell
figyelnünk, hogy ez a köd szét ne oszoljon.”
„A
fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még
lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk
magunk előtt, máris jobb …”
Még az elején ejtsünk szót a borítóról, amely tökéletesen
passzol már a címhez, de a történethez
is. Van benne valami misztikus, sötét és titkos. Nem utolsó sorban a történet
elemeit hordozza, úgyhogy számomra abszolút nyerő választásnak számít.
De nem ez az egyetlen dolog, amely elnyerte a tetszésem. Ugyanis amikor
kinyitottam a könyvet, elém tárult egy lejátszási lista, igen jól olvastátok,
ugyanis kilenc zeneszám, amely a fejezetek címét jelenti. Zseniális!
Így valahogy annyira nem ért meglepetésként, hogy a
történtben ennyire hangsúlyos a zene. Azok, akik nagy zenerajongók, főleg, ha
játszanak bármilyen hangszeren, azoknak ez a könyv sokkal többet mond. Én, mint
kicsit kívülálló, nem mindig értettem, hogyan lehet valaki ennyire
elkötelezett, néha már megszállott a zene iránt, de mindezek ellenére izgalmas
volt, hogy egy kicsit betekinthettem, milyen is egy fiatalokból álló, lelkes
zenekar élete.
Itt elérünk oda, hogy bemutassam a történetünk főszereplőit.
Egy ikerpár, akinek eddigi élete csak a költözésről szólt, mit sem sejtve, hogy
mi zajlik a háttérben. Amy és Gary Moonshadowban, azonban barátokra lel, és
végre azt csinálhatják, amit legjobban szeretnek, mégpedig zenélhetnek. Az első
részben mégis kicsit Amy karaktere kap nagyobb hangsúlyt. Egy vibráló és
energiától telt fiatal lányt kapunk, aki gyakran megszegi a szabályokat, és
akinek a kíváncsisága határtalan, mégis ez lesz, az a tulajdonsága, amely
lassan elvezeti őt a megoldáshoz, csak ő sem számít rá, hogy ilyen áron kell
mindent megtudnia.
A történet vezetése, nagyszerűen képes az olvasó idegeivel
játszani. A bonyodalom ugyanis csak az utolsó harminc oldalon kezdődik igazán,
emiatt sokáig csak találgattam, mi is az a titok, amit Moonshadow és a szülők
olyannyira titkolnak. Néha viszont emiatt, azt éreztem, hogy soha nem derül
fény semmire, de kimerem jelenteni a második rész, biztos izgalmasabb lesz.
Nagyon tetszik, hogy egy kitalált világ, ilyen módon lett összemosva a valósággal.
Nem éreztem, hogy ez ne játszódhatna, akár napjainkban. S legfőképp a titok,
amelyre annyira vágytam. Na, erre az egyre nem gondoltam, pedig sok minden
átfutott bennem, miközben olvastam.
Voltak ugyan apróságok, amelyek, nem igazán nyerték el a tetszésem,
többek között az alkohol, ekkora szerepe, főleg a fiatalok körében, meg egy
kicsit a könyv felétől vontatottnak éreztem a történtet,leginkább, mert
annyira tudni akartam már, hogyan alakul a befejezés. Összességében egy
szerethető történet volt, és egy biztos az elolvasása után sikítva követeled a
második részt. Ugyanis nem ér az olvasó érdeklődését az utolsó oldalakon, ilyen
mértékben felkelteni, utána meg befejezni. Ennek ellenére is, nagyon szépen
köszönöm, hogy lehetőséget kaptam, hogy elolvashassam az első részt, és nagyon
várom a folytatást.
3 megjegyzés
Szia!
VálaszTörlésGyakran olvasgatom a blogodat, nagyon tetszik! Csodaszép a kinézet, és szeretem a bejegyzéseidet. A képmontázsaiddal pedig még ráteszel egy lapáttal. :) Elárulnád milyen képszerkesztővel dolgozol? A választ előre is köszi!
Szia,
Törlésörülök, hogy tetszik a blog :)
Google Picasa programot hasznalom, végtelenül egyszerű használni, remélem tudtam segíteni. :)
Igen, nagyon szépen köszönöm! :)
Törlés