Várható megjelenések - Augusztus

12:48

Augusztusban kevesebb érdekes könyv jelenik meg, de ennek ellenére is csináltam nektek egy összeállítást. Biztos találtok benne olyat, amely felkeltheti az érdeklődéseteket!







Eduardo Sacheri : Ilyen a boldogság

A zárkózott, passzivitásra hajlamos Lucas élete egy csapásra megváltozik, amikor a tizennégy éves Sofía bekopog az ajtaján. A lány nemrég veszítette el az édesanyját, aki a férfi fiatalkori szerelme volt, és akit a szakításuk után soha többé nem látott. Lucas egyúttal azt is megtudja, hogy Sofía a közös lányuk. 

Kettejük között lassanként törékeny bizalom alakul ki, és felfedezik egymás legbensőbb titkait is. 

Az 
Ilyen a boldogság két magányos, sebzett ember története, akik megtanulnak szeretni, és együtt néznek szembe a változással járó félelemmel és bizonytalansággal, miközben felfedezik a lemondásban és az önzetlenségben rejlő örömöt is. Eduardo Sacheri új regénye a megjelenését követően Argentínában és Spanyolországban is nagy sikert aratott.
augusztus 09.



Stephanie Laurens : Mary megszelídítése

Mary Cynster mindig eléri, amit akar. A családban most ő az utolsó eladósorban lévő hajadon, és eltökéli, hogy saját maga fogja irányítani az életét – sőt annak a férfinak az életét is, akihez majd feleségül megy. Jelöltlistájának utolsó helyét foglalja el Ryder Cavanaugh, Raventhorne merész és vonzó márkija, aki a társaság legellenállhatatlanabb hódítója, ám egyben legkezelhetetlenebb tagja is… 
Ryder Cavanaugh még soha nem találkozottolyan nővel, aki ne omlott volna boldogan a karjába egészen addig, amíg fel nem tűnik az életében Mary Cynster. S mivel a márki mindig is szerette a kihívásokat, elhatározza, hogy nem nyugszik, amíg feleségül nem veheti a lányt. Csakhogy ez a döntés kis híján az életébe kerül…
augusztus 05.



Mary Balogh : Lánykérés 

A napóleoni háborúk alatt egy angol herceg nyitva hagyja a kastélyát a harcokban megsérült előkelő tisztek előtt. Egy kis csapat egykori katonatiszt évente visszatér ide, pihenni és emlékezni. Egyikük, aki katonai hőstettei miatt kapott főúri rangot, a tengerparton megismer egy balesetet szenvedett hölgyet, egy igazi ladyt, akit pár napig a kastélyban ápolnak. Kezdetben idegenkednek a másik társadalmi köreitől, de vajon meddig tudnak ellenállni egymásnak?
augusztus 15.






Mary Nichols : Két világ 

Élj ​​a jelennek, és higgy a jövőben! 
Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától 
tartott. 
A fiatal tanárnőnek hirtelen nagy felelősség szakad a nyakába: nemcsak a gyerekek nevelőjeként kell helytállnia a vészterhes időkben, de anyjuk helyett anyjuknak is kell lennie. Bár a szokatlan feladat félelemmel tölti el, furcsamód mégis felszabadítólag hat rá: így végre elmenekülhet elnyomó, erőszakos apja uralma alól. A gyerekekkel együtt szép lassan beilleszkedik 
a falu lakóinak életébe, és barátokra is talál, de a háború pusztításait mindnyájan megszenvedik. Aztán egy véletlen folytán összeismerkedik Jan Grabowskival, egy lengyel pilótával, a két világ találkozása pedig megrázó változásokat hoz mindkettejük életében… 
Mary Nichols regényének főhősei a háború poklában küzdenek a boldogságukért, miközben próbálnak hűek maradni önmagukhoz.
augusztus 15.

Kelly Oram : Csókelvonó kockáknak

Libby Garrett Owen-függő. A szuperokos lány szentül hiszi, hogy megütötte a főnyereményt a szívdöglesztő kosarassal, miközben a srác még csak mutatkozni sem hajlandó vele, nemhogy felvállalni közel egy éve tartó kapcsolatukat. Avery és a kockakommandó nem bírja tovább nézni, hogy imádni valóan őrült barátjuk lassan teljesen kifordul önmagából, ezért ráveszik, hogy csináljon végig egy tizenkét lépéses „Owen-elvonó”-t. A sikeres leszokáshoz Libbynek szüksége van egy pártatlan mentor segítségére is − itt lép a képbe Adam. A kőkemény, szexi srác elvileg tökéletes a feladatra, ha valaki elbír Libbyvel, az ő. Ja, hogy titokban évek óta szerelmes a lányba? Á, miért is bonyolítaná ez a dolgokat?!
augusztus 15.


Katherine Woodward Thomas : Boldogan élni – külön-külön
A tudatos elválás 5 lépése


2014-ben nagy vihart kavart a médiában, amikor Gwyneth Paltrow hollywoodi színésznő bejelentette, hogy különválik férjétől, Chris Martintól, a Coldplay énekesétől, mégpedig harmonikusan és közös megegyezéssel: tudatos elválással. Az addig ismeretlen kifejezés még aznap éjjel bejárta a világot. A meghatározás, melyet Katherine Woodward Thomas házasság- és családterapeuta alkotott meg, az olyan válások szinonimája lett, melyekben mindkét fél elismeri a szerepét a szakításban, és különösen ügyelnek arra, hogy jól és egészségesen működjenek együtt a jövőben.
E hiánypótló kötetből, Anglia egyes számú társadalmi bestselleréből az olvasó megismerheti a békés válás titkát, ami ráadásul a szakítás utáni felhőtlen élet előfeltétele is.
augusztus 15.


Kóbor Barbara : Az utolsó nap éjszakája

Séverine Bonheur, a harmincas évei közepén járó párizsi hobbiújságíró örömtelen házasságban, unalmas életet él. Gyáva ahhoz, hogy otthagyja politikai karrier előtt álló, brutális férjét. Hogy ne őrüljön meg, úgy lép ki a valóságából, hogy tökélyre fejleszti az ábrándozást. Aztán egy szilveszter éjszakán rejtélyes bűncselekmény áldozatává válik, és onnantól egyszerre lélegzetelállítóan izgalmas és veszélyes lesz az élete…
Kóbor Barbara első krimijében a kiszolgáltatottság és az öntudatra ébredés lélektanát festi le; szövevényesen felépített történetében egy olyan nő agyába pillanthatunk be, aki kalickába zárt madárkaként vergődik, egészen addig, amíg valóban foglyul nem ejtik. Az események felpörögnek, a szereplőgárda egyre színesebb lesz, a cselekmény szálai pedig egyre kuszábbak, egészen a bravúros végkifejletig.
A lélektani krimi rajongóinak különösen ajánljuk!
augusztus 15.

Jodi Picoult - Samantha van Leer : Lapról lapra 

A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.
A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek…
augusztus 29.


Kathryn Taylor : A döntés (Daringham Hall 2.)

Egy régóta rejtegetett titok és egy súlyos döntés
Ben Sterling önmagának sem igazán tudja megmagyarázni, miért változott meg benne annyi minden, mióta Daringham Hallban lakik. És ennek nem egyedül az az oka, hogy a kelet-angliai birtokon élő családja kedvesen befogadta – noha ő erre a legkevésbé sem számított. Az egyébként józanságáról és fegyelmezettségéről híres amerikai vállalkozót azok az érzések is kibillentik lelki egyensúlyából, amelyeket Kate, a fiatal állatorvosnő ébreszt benne. Nem tudja, higgye-e, hogy jövője van itt, Angliában. Ekkor még nem is sejti, hogy a háttérben egy cselszővő ármánykodik, és hogy éppen Kate lesz az, aki rábírja, gondolja át még egyszer a Daringham Hall-lal kapcsolatban hozott döntését…
A népszerű angol családtörténet, a Darigham Hall-trilógia második része.
augusztus 22.

Santa Montefiore : A ház a tengernél 

A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tulajdonosának fia behívja a lánykát, már tudja, hogy a sorsa ide köti, ehhez a fiúhoz. Ám miközben felnőnek, átlépnek egy láthatatlan vonalat, és veszélybe sodorják azt, amit a legfontosabbnak tartanak az életben… Több évtizeddel később, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festői, régi kis kastélyszállóra nehéz idők járnak. A tulajdonos, Marina, felfogad a nyári szezonra egy bentlakó művészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. A festő, akit Marina talál erre a célra, vonzó, okos férfi, és nemcsak a családi békétlenségeket kezdi elsimítani, hanem sikerül megfordítania a szálló szerencséjét is. Hamarosan kiderül azonban, hogy a művész nem az, akinek látszik… A tengerparti ház megindító és varázslatos mese szerelemről, megbocsátásról, és újra felfedezett múltról.


augusztus 15.

You Might Also Like

0 megjegyzés