Mary E. Pearson: Fennmaradottak krónikái – Az árulás szíve #2

13:12

Amikor elkezdtem olvasni az első részt, tudtam, hogy ez a sorozat nagy kedvenc lesz. Így örömmel fogadtam, hogy a következő részt ilyen hamar a kezembe foghatom. Ismét nem kellett csalódnom, a második rész ugyanolyan jó volt, mint az előző, ha nem jobb.

A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.
Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát.


Idézetek:
„Az értelemből épített tornyok a fák tetejéig érnek. A hitből építettek a csillagokig.”
Szerettem volna, ha a szerelem ilyen egyszerű, hogy ha felajánlják, mindig viszonozzák is, ugyanannyira és ugyanakkor; ha a bolygók tökéletes együttállásában minden kétséget eloszlatnak; ha könnyen érthető és sosem fájdalmas.
„A nyerés néha nem csupán azon múlik, hogy ismered-e a szabályokat, hanem azon is, hogy el tudod-e hitetni az ellenfeleddel: ő jobban ismeri.
„Te sose voltál rendes hercegnő. De te vagy minden, amire vágyom. Emlékezz erre. Téged szeretlek, Lia. Nem egy rangot. És nem azért, mert egy darab papír így diktálja. Hanem mert így érzek.
„Csak annyit tudtam, hogy abban a percben is, amikor kétségek borzongattak, a vérem mégis felforrt egyetlen szavától, egyetlen pillantásától, ugyanazok az érzések kavarogtak bennem, mint amikor Terravinben voltunk – mintha semmi sem változott volna. Kétségbeesve, mindenestől akartam őt.



A második könyv ott folytatódik, ahol az előző félbemaradt, mégpedig belépünk egy új világba, a titokzatos és kegyetlen Vendába.  Arra a helyre, ahol minden lépésedre vigyáznod kell, soha nem tudhatod, kiben bízz meg és ahol hálát kell adnod az életért. Ez már nem az a világ, ahol Liáék felnőttek, ez a hely a pokol, amelynek mélyén azonban virágzik valami hatalmas.

Lia karaktere már az első kötetben is lenyűgözött, de a tiszteletemet és rajongásomat csak tovább mélyítette ez a rész. Lia ugyanis egy végtelenül erős személyiség, kitartása és elhivatottsága messze felülmúlja az egész szereplőgárdát. Képes úgy alakítani és játszani a szerepét, hogy a saját terve szerint alakuljon minden, miközben igyekszik megvédeni azokat akik közel állnak hozzá. Azonban sokszor szorult el szívem, amikor nem volt elég erős ahhoz, hogy megakadályozzon egy fájdalmas eseményt és amikor ki lett szolgáltatva Venda kegyetlenségének, de a kérdés végig ott motoszkált bennem, mikor, ki és hogyan lesz képes megtörni ezt a fiatal lányt.

Azok akik nem tudtak dönteni Kaden és Rafe csábereje között, annak csak annyit tudok mondani, most még nehezebb lesz, hiszen folyamatosan tudunk meg újabb és újabb titkokat Kaden életéről, amellyel sokak szívét megdobogtatja a fiatal fejvadász. Rafe ugyan sokszor szorul háttérbe ebben a részbe, de jelenléte ugyanolyan erős, mint Kadené, hiszen Lia számára ő nyújtja a legnagyobb támaszt. Azonban hogy szerelmük képes lesz ebben a helyzetben győzni és sikerül kijutniuk Venda furcsa világából, egy hatalmas kérdésként lengi be a történetet.

A komizár szerepe ebben a részben a legmeghatározóbb. Őszintén néha képes lettem volna egy kanál vízben megfojtani. Számomra a hatalma és vágya egy jobb életre Venda számára nem tette őt naggyá, ugyanis egy manipulatív és zsarnok személy, aki zsarolással akarja megváltania világot és olyan tettre készül, amely súlyos következményekkel járhat.
Emlékeztek még a régi mondákra, ami Vendáról szólnak. Eszméletlenül élveztem, ahogyan ez a száll szép lassan kibontakozik a második részben és olyan váratlan és megdöbbentő fordulatokat okoz a történetben. S mindennek hol a vége? Alig várom, hogy minden titokra fény derüljön és úgy érzem a harmadik rész, minden eddiginél jobb lesz. Csak az a baj, hogy képtelen vagyok addig várni, hiszen Az árulás szíve elolvasása után azonnal követeled majd a következőt.

Szerelem, ármány, izgalom és az elengedhetetlen függővég ezeket mindenképp kínálja az olvasó számára a könyv. Én azonban biztosan állítom, ennél sokkal többet kap az, aki kezébe veszi ezt a kötetet. Hosszú idők óta az egyik legjobb sorozat, ami olvastam. Te se fogsz csalódni!

Értékelésem:

You Might Also Like

0 megjegyzés